Tikkun Hácot: Az éjféli siralom

A Tikkun Hácot (éjféli helyreállítás) egy éjfélkor elmondott imaszertartás, amely a Szentély pusztulását és az Isteni Jelenlét (Shechiná) száműzetését gyászolja. Ez a gyakorlat a kabbala hagyományában gyökerezik, azon a tanításon alapulva, hogy éjfélkor Isten gyászolja gyermekei szenvedését és különösen fogékony az imákra. A hagyomány szerint Dávid király éjfélkor kelt fel, hogy Istennek énekeljen.

A Tikkun Hácot két részből áll: Tikkun Ráchel és Tikkun Léá. A Tikkun Ráchelt a földön ülve mondják (ahogy a gyászolók teszik), a száműzetés és pusztulás feletti siralomra összpontosítva. Tartalmazza a 137. zsoltárt („Babilon folyói mellett”) és kinót (elégiákat). A Tikkun Léát felállás után mondják, a reményre és megváltásra összpontosítva. Dicsérő zsoltárokat és az Isten jelenléte utáni vágyakozást tartalmazza.

A Tikkun Hácotot a háláchikus éjfélkor (cházot) mondják, ami a naplemente és napfelkelte közötti középpont – nem feltétlenül éjfél 12:00. Szombat vagy ünnepek előtti estéken, valamint bizonyos örömteli időszakokban a Tikkun Ráchelt kihagyják, és csak a Tikkun Léát mondják, ha egyáltalán. Szombaton és a legtöbb ünnepen nem mondják a Tikkun Hácotot. A gyakorlat leginkább a szefárd és kabbalista közösségekben elterjedt.

A kabbala szerint a száműzetés nem csak a zsidó népet, hanem a spirituális világokat is érinti. A Shechiná (Isteni Jelenlét) állítólag száműzetésben van Izraellel együtt. Éjfélkor az égi bíróság összeül, és spirituális „tikkunim” (helyreállítások) válnak lehetővé. Az ebben az órában való gyásszal és imával az ember részt vesz a száműzetés által okozott kozmikus kár helyreállításában és a megváltás siettetésében.

A Tikkun Hácotot leggyakrabban a kabbalista gyakorlatokat követők tartják meg, különösen a szefárd zsidók és a hászidok. Az Ári (Jichák Luria rabbi) erőteljesen bátorította ezt a gyakorlatot. Bár nem kötelező minden zsidó számára, dicséretes gyakorlatnak számít azok számára, akik képesek éjfélkor felébredni. Egyesek rendszeresen mondják, mások csak a Tisá BeÁv előtti három hétben.

A Tikkun Ráchel alatt a földön vagy alacsony széken ülnek, ahogy a gyászolók a sivá idején. Egyesek hamut tesznek a homlokukra, ahol a tfillinnt viselik, szimbolizálva Jeruzsálem feletti gyászt. Az imákat gyászos hangon mondják. Egyesek kis gyertyát gyújtanak. A légkör őszinte gyász a pusztulás felett, reménnyel párosulva az újjáépítésre. Ezt a gyakorlatot komolysággal és szándékossággal kell megközelíteni.