Törekedj az igazságra
Mózes megparancsolja a népnek, hogy nevezzenek ki bírákat és elöljárókat minden kapujukban, és valódi igazsággal ítéljenek, meg nem vesztegetve és részre nem hajolva. Megadja a csengő parancsot, amely a zsidó élet mottójává válik: igazságra, igazságra törekedj. A becsületes bíróságok mellett megtiltja a bálványimádó szokásokat, amelyek megrontják az istentiszteletet, például szent fák ültetését vagy oszlopok emelését Isten oltára mellett. A legnehezebb esetekre főbíróságot állít fel azon a helyen, amelyet Isten választ, amelynek döntéseit az egész nemzetnek követnie kell, hogy a törvény egységes és világos maradjon.
Királyok és papok
Mózes előre látja a napot, amikor a nép királyt akar majd, olyat, mint a körülöttük élő nemzetek, és ezt megengedi, miközben szilárd korlátokat szab a királyi hatalomnak. A királyt Istennek kell kiválasztania a saját népe közül, és nem gyűjthet lovakat, feleségeket, se ezüstöt és aranyat, se nem hagyhatja, hogy szíve testvérei fölé emelkedjék a gőgben. Mindenekelőtt saját magának kell írnia egy Tóra-tekercset, és egész életében olvasnia belőle, hogy még az uralkodó is Isten törvényének szolgája maradjon. Mózes ezután leírja a papokat és a lévitákat, akik nem kapnak saját területet, hanem a nép ajándékaiból élnek, mert Isten az örökrészük.
Próféták, nem varázslók
Mózes megtiltja a népnek, hogy utánozza a nemzetek módjait a rejtett tudás keresésében: se gyermekáldozat, se jóslás, varázslás vagy a holtak megidézése, amelyek mind utálatosak Isten előtt. Ezek helyett Isten megígéri, hogy a nép közül támaszt egy prófétát, olyat, mint Mózes, aki Isten igaz szavát szólja majd, és a népnek hallgatnia kell rá. Mózes elmagyarázza, hogyan lehet megkülönböztetni az igazi prófétát a hamistól: ha egy próféta szava nem teljesül, akkor nem Isten nevében szólt, és nem kell tőle félni. Izráelnek nem a varázslástól kell útmutatást keresnie, hanem Isten saját küldötteitől.
Menedékvárosok
Mózes meghagyja a népnek, hogy jelöljenek ki menedékvárosokat, könnyen elérhetőket, ahová az menekülhet, aki véletlenül öl, és biztonságban lehet a vért bosszuló rokontól, amíg az ügyet meg nem ítélik. Gondosan megkülönbözteti a szándékolatlan embert ölőt, aki védelmet érdemel, a szándékos gyilkostól, aki nem tarthat igényt menedékre. Megtiltja a szomszéd határkövének elmozdítását, hogy ellopja a földjét, és lefekteti a tanúk törvényét: egy ügy csak két vagy három tanú vallomásán áll, egy cselszövő hamis tanú pedig épp azt a büntetést szenvedi el, amelyet másra akart mérni. E törvények gondos védőbástyákkal veszik körül mind az életet, mind a vagyont.
Háborúba indulás
A háború felé fordulva Mózes azt mondja a népnek, hogy ne féljenek a náluk nagyobb ellenségtől, mert Isten, aki kihozza őket Egyiptomból, velük megy. Egy csatára felkent pap szól a csapatokhoz, az elöljárók pedig hazaküldenek minden férfit, aki új házat épített, szőlőt ültetett, vagy feleséget jegyzett el, de még nem kezdte élvezni azokat, azzal együtt, akinek a félelme átragadhat másokra. Egy távoli város megközelítésekor Izráelnek először békefeltételeket kell felajánlania, mielőtt ostrom alá venné, és még háborúban sem vághatják ki a város körüli gyümölcsfákat, mert a fák nem az ellenség. A háborút itt az irgalom és az önmérséklet határolja.
A megoldatlan gyilkosság
A szakasz egy megrázó szertartással zárul egy nyílt mezőn megölve talált holttestért, amikor senki sem tudja, ki a felelős. A holttesthez legközelebbi város vénei egy borjút visznek egy meg nem művelt völgybe, kitörik a nyakát, és mossák fölötte a kezüket, kijelentve, hogy nem ontották ki ezt a vért, és nem álltak tétlenül, amíg megtörtént. Engesztelésért imádkoznak, hogy az ártatlan vér bűne ne nehezedjen a közösségre. Még egy halál is, amelynek nincs ismert gyilkosa, tanítja Mózes, nem maradhat észrevétlen, mert minden emberi élet számadást követel.