Mindnyájan itt álltok
Mózes azzal kezdi, hogy elmondja a népnek: mindnyájan Isten előtt állnak ezen a napon, hogy belépjenek az Ő szövetségébe: a törzsek fejei és a vének, a férfiak, az asszonyok és a gyermekek, egészen a favágóig és a vízhordóig. Senki sem túl nagy vagy túl kicsi ahhoz, hogy ne tartozzon oda. Meglepő módon hozzáteszi, hogy a szövetség nem csupán a testben jelenlévőkkel köttetik, hanem mindazokkal is, akik nincsenek ott azon a napon, átnyúlva az időn, hogy a jövendő nemzedékeket is kösse. Minden zsidó, aki valaha élni fog, bizonyos értelemben ott áll azon a gyülekezeten.
A rejtett és a kinyilatkoztatott
Mózes óva inti a népet, hogy egyetlen gyökér se teremje közöttük a bálványimádás keserű gyümölcsét, és óvakodásra int azzal az emberrel szemben, aki hallja a szövetséget, mégis titkon azzal áltatja magát, hogy követheti saját nyakas szívét, és mégis békében lehet. Az ilyen csendes árulást, mondja, nem lehet egyszerűen elhessegetni. Megrázó képet fest egy elpusztított földről, amelyre a későbbi nemzetek majd rátekintenek, és megértik, hogy ez az Isten elhagyásának ára. Ezután gondos határt húz: a rejtett dolgok egyedül Istenéi, míg a kinyilatkoztatott dolgok a mieink és gyermekeinkéi, hogy hűségesen éljünk általuk.
A visszatérés ígérete
Itt a szakasz fényessé válik. Mózes előre látja az időt, amikor mindezek a dolgok, az áldás és az átok egyaránt, eljönnek a népre, és szétszórva találják magukat a nemzetek között. Amikor ott szívükre veszik, és teljes szívükből és lelkükből visszatérnek Istenhez, ígéri, Isten összegyűjti őket a föld végeiről, hazahozza őket, és még a szívüket is körülmetéli, hogy teljesen szerethessék Őt. Ez a tsuvá (visszatérés Istenhez) a legreménytelibb formájában: semmilyen távolság nem túl nagy, és semmilyen száműzetés nem végleges.
Nincs messze
Mózes hangsúlyozza, hogy a parancsolat, amelyet ad, nem túl nehéz, se nem elérhetetlen. Nincs az égben, hogy azon tűnődjön az ember, ki száll fel, hogy lehozza, se nem a tengeren túl, hogy azt kérdezze, ki kel át, hogy elhozza. Sokkal inkább, mondja, egészen közel van: a szádban és a szívedben, hogy valóban meg tudd tenni. A Tóra élete nem néhány távoli kiválasztottnak van fenntartva, hanem minden egyszerű ember keze ügyébe helyezve.
Válaszd az életet
Mózes mindezt a Tóra egyik legmegindítóbb felhívásába gyűjti össze. Az eget és a földet hívja tanúul, és a nép elé állítja az életet és a jót, a halált és a rosszat, egyértelműen azt mondva nekik, hogy válasszák az életet, hogy ők és gyermekeik éljenek. Az életet választani annyi, mint szeretni Istent, hallgatni az Ő hangjára, és ragaszkodni Hozzá, aki napjaik hosszúsága a földön. A döntés, és az áldás, amely belőle fakad, a saját kezükben nyugszik.